Film? Ki rendezte!

Lássuk be, lassan a régi fotósoknak is a filmrendező ugrik be első blikkre a film említése kapcsán. Digitális világunkban, már én is csak tesztelés és kísérleti művészfényképezés okán fűzök be és hívok elő néha egy-egy tekercs filmet. Ide jutottunk! Baj ez? A dolog lényegét tekintve nem hiszem, persze felmerülnek kérdések, hiszen az legalább, fizikálisan létezett, a mai digitális felvételek „nem megfoghatóak”! Vajon mi marad ebből a sok digiképből 100év múlva? Azt azért elmondanám, hogy a színes negatívfilmekkel sem árt az óvatosság, a gyorskidolgozású már néhány év múltán elveszti színeit, úgyhogy 1-2 évente nem árt egy egy papírképet csináltatni rólunk, mert romlandók! A fekete fehér filmek több száz évet is kibírnak, persze a gyakorlatban 200 éves még nincs közöttük!

B34 – Udvarlás? Mi az?

Ha Hölgyekkel beszélgetek párkapcsolati témákról, gyakran hallom, hogy a fiatal fiúk nem tudnak udvarolni, a velemkorúak pedig nem akarnak. Való igaz, a Hölgyeknek megint igazuk van! Több barátomról tudom, hogy kiválóan tudják csapni a szelet, de valóban, mintha nem érne ez nekik annyit, hogy energiát fektessenek bele, ezért kezdtem több mint tíz éve egy új műfajba, amit jóideje Cyber Trubadur Lírának (CTL) nevezek. A CTL célja, sajátos performanszként megidézni a régi korokat, a Lovagok szellemét, mindezt „néha” ironikusan, vagy nem? Persze!   – Rékasi

B33 – Koldustarisznya

Már írtam arról, hogy igyekszem környezettudatosan élni, ha nem is ortdox módon –mikor terjedt el ennyire ez a szó? Én Sütő Róbert barátom egy vicces megjegyzése óta használom, az pedig régebben volt mint a hasonnevű gazdaságpolitikánk- de úgy falusiasan! Igyekszem kevés szemetet termelni és takarékosan élni, ami nekem nem nagy teher, mert amúgy sem feltétlenül az anyagi világ érdekel. Ennek jegyében egy régi farmeromból, miknek általában csak a lába köze lyukad ki egy-két év alatt és már mehetne is a szemétbe, varrtam egy általam csak koldustarisznyának nevezett táskát. Egy gatyaszárból kijön egy A/4-es tarisznya. Már az előző B…mil táskám is 2x hoztam vissza a halálból varrosgatással és már egy éve úgy jártam vele, hogy a zippzárai tönkre voltak menve, más gondolom rég kidobta volna, de most már én is leselejteztem!   –  Rékasi

Fotós képzések – minek?!

Úgy tudom, ma Magyarországon a vállalkozói kiváltásához nem kell igazolni iskolai szakvégzettséget, bizonyítványt stb. Tehát bárki felcsaphat Fényképésznek! Azért én óva intenék, ez egy nagyon komoly felelősségteljes szakma nem csak kattogtatás! Ezért, aki nem őstehetség és olvasni sem szeret, hogy magát képezze, az mindenképpen keressen egy mestert magának vagy tanfolyamot!   –   Rékasi