FT6 – Mélységélesség:

Optikai és felvételtechnikai fogalom, az élességi sík mélységbeli kiterjedését értjük rajta. Azt jelenti, hogy az élességállítás –ahova az élességet állítottuk- síkja előtt, és mögött mennyire terjed ki az élesség. Magyarul mekkora terület lesz éles a képen. Általános szabály, hogy az élesreállított témától 1/3 mértékben előre, 2/3 mértékben hátra terjed ki.

FT2 – Hitelesség:

A fénykép valósághoz fűződő viszonya. A klasszikus fényképezés során, fizikailag létező tárgyakról visszaverődő képet rögzítünk a fényérzékeny anyagra, mely a korszerű lencséknek köszönhetően megtévesztően élethű képet ad. Ezt nevezik a fotó objektivitásának is. Amit a néző a fényképen lát, azt elhiszi! Szinte a fényképezéssel egy időben megjelent annak manipulálása is, a bíróságok sem fogadják már el, csak közvetett bizonyítékként, de ettől függetlenül a fotónak még mindig egy fontos tulajdonsága, sajátja a hitelesség.

Rékasi

FT1 – Camera Obscura

Minden fényképezőgép Camera Obscura (ejtsd: kamera obszkura) magyarul sötét kamara, szakmai nyelven fénytől mindkét oldalán elzárt, fényképezés céljára készített objektum. Azért mondok objektumot, mert fényképezőgépet lehet csinálni a saját lakószobánkból is. Mitől lesz egy sötét terem Camera Obscura? Hogy egyik oldalán lyukat ütünk, ahol a fény beáramlik, a szemközti oldalon pedig egy ernyőn (ami lehet a fehér fal) pedig felfogjuk a fotografikus képet. Fényképezőgép akkor keletkezik, ha a beáramló fényt zárni tudjuk és az ernyő helyére fényérzékeny anyagot helyezünk!

Rékasi