2008 környékén, újra volt időm foglalkozni a gyűjtéssel és szembesültem azzal, hogy 20 év alatt, kicsit túlnőtt rajtam a gyűjtemény. Látszott, hogy ezzel az anyaggal már illik kezdeni valamit! Összegyűjteni sem volt kis munka, de rendszerezni és katalogizálni, befényképezni … na az nem volt piskóta, ahogy a fiatalok mondták annak idején! 2013 elején vagyunk, talán túl vagyok a munka dandárján,… a leltárt illetően! Feldolgozás és befényképezés? Arra kellene egy ezirányú főállás, ami eszembe juttatta, hogy egy jó idegenforgalmú helyen, kellene nyitni egy Fotográfiai Magánmúzeumot, egy kis alapítvánnyal, ami a belépők árából megtermeli 1-2 ember fizetését.
No, ilyenkor szokott a Magyar ember keze belelógni a bi… -exkuzi moá (ahogy a Művelt Krokodil mondja) urambocsá,… az éjjeli edénybe! Amerikában, kinek gazdasága maga alá gyűrte az egész világot, egy Tépényi faluban, biztos vígan megélne egy ilyen kis magánmúzeum és még valószínű állománygyarapításra is futná. Itt nállunk? Nos a terv attól szép, hogy ha nem sikerül megvalósítani,… elmondhatjuk:
MEGPRÓBÁLTUK!
Ezzel a céllal jött létre az alábbi honlap is, hogy elvi és anyagi támogatókat szerezen, aztán hátha! Ha a kedves látogató tudna olyan települést, ahol sok turista megfordul és nyitottak a kultúrára a vezetők, kérem keressen: rekasifoto@webleg.hu