Életem első fotóriportjára mentem, egy iskolai disznótorról kellett tudósítanom. Megyek be az épületbe, jön elém az egyik tanár,

engem nem tanított, de unokatestvéreimtől hallottam, milyen nagy hatalmú, tiszteletű igazgató Ő valójában. Ennek megfelelve ripakodott rám, idegen suhancra -akkor mindössze 20 éves lehettem és elég fitalosan öltöztem, farmer, pufidzseki- Hova lesz a menet, hova lesz a menet fiatalember!?
Mindig is önérzetes ember voltam, úgyhogy, már tolult fel bennem, egy miközehozzá, de Édesanyám komoly nemvelésben részesített, így mosolyogva kezetnyújtottam:

Jó napot, Rékasi Attila vagyok a ……Hírek fotóriportere a disznótorról jöttem tudósítani.

Az a nagy méltóságú ember hirtelen így szólt:

Ó, művész úr, melyik ablakot nyissam, honnan szeretne fényképezni? Az emeletre, tessék, onnan legjobb a kilátás!

És mint egy kolibri röpködött körülöttem, nos hazudnék, ha azt mondanám, nem hízott a májam. MAi szemmel, pedig azt mondom, hogy azért akkor még tisztelték a sajtót. Kuriózum volt, ma már dömping!

Rékasi