Régen, pláne nagy melegben szerettem egy jó seritalt meginni, mint Szindbád, nagy kajálások előtt és után. Ha ittam egy korty bort, a savam az égbe szaladt. Aztán a sok étel és a dohányzás elhagyása jól felhízlalt, kezdtem a Taxidermiában érezni magam. Így lassan 15 éve fogyókúrázom. Nagyon egyszerű és lassú módszerrel: kevesebbet eszem!
Egyszer egy ismerős a savra azt tanácsolta igyak bort, mert az rendben tartja, mondtam nekem felhozza, mondta, csak az elején. Régen a bor íze nem ejtett rabul, kesernyés karcos íz. Ahogy a cukrozott túróscsuszáról átszokik a férfiember a sósra, úgy kedveltem meg a borok fanyar ízeit. Borivó lettem. Az előbb nem kedvelt karcosságot, most gyönyörként élem meg egy kadarkában.
Hatodikos koromban láttam meg először Picasso Guernicáját, az irodalomkönyvben egy 6cm-es reprodukción –szegények voltunk, nem voltak művészeti albumaink- silány nyomdai minőségben. Mégis döbbenetes, feledhetetlen élmény volt! Lenyűgözött a művészet ereje! Ez semmit nem változott, ma is ugyanazt érzem, gondolom, ha meglátom e művet. Elgondolkodtat, ez vajon mért nem változott? Tényleg minden ember egy tabula rasa, vagy egyszerűen csak ez a művészet csodája, ettől Istené? Jó kis reggeli kérdések, bor után kiáltanak, de még művésztelepen sem iszom délután kettő előtt, legfeljebb Hascsák Józsival, mert ahogy Ő néz, arra nem lehet nemet mondani 🙂
6 bejegyzés – 2013-03-11 – Rékasi Attila
Vélemény, hozzászólás?