A 2002-es szentesi Fotóművészeti Nyári Egyetemen, ismerkedtünk meg Nagy István szentesi fotóművésszel, akivel azóta is töretlen a barátság. Aki ismeri tudja, hogy örök fiatalos kinézettel (15 éve ismerem úgyanúgy néz ki!) huncut fénnyel a szemében él a mi Pistánk, tehát első pillanatra láttam, jól ki fogunk jönni! Ment is az ugratás kezdetektől, arra már nem emlékszem, ki kezdte előbb, Ő vagy én, de most az Ő egyik első „gonoszkodását” mesélem el! Pistát mindig zrikáltam a drága fotócuccai miatt, mi vidéki gyerekek nem is nagyon láttunk olyan szereléseket élőben, mint amikkel Ő fotózott, gondolom erre válaszul, egyszer a szokásos derecskei esti sörözős esténken a könnyítésből visszafelé loholtam a sötét folyosón, hogy minél előbb visszakapcsolódjak a társaságba, Pesti kolléganőket szédítettünk ép, amikor Pista koma már várt a folyosón és a sokat „csodált” Canon 550Ez brutális (55-ös kulcsszám, ahogy mondani szoktam, elvilágít Konyárig) riportervaukájval 1 méterről belevillantott a szemembe, poénból! 2 napig kísérgetni kellett nem nagyon láttam! 🙂 – Rékasi
Vélemény, hozzászólás?