Alkotó munkám fontos részei és örömteli eseményei a hosszú (1-3óra) sétáim, melyeket igyekszem mindennap elkölteni. A mozgás öröme mellett a gondolataim rendezésének, megfigyeléseimnek is terepei ezek az alkalmak. Mai sétámon, Konyár felé vettem az irányt, gyakran megyek erre, mert a városból kiérve, jellegzetes alföldi tájat és szőlőskerteket láthatunk.Az egyik kertben láttam egy férfit aki lóval szántott egy egyes vasekével. Küzdöttek a zsíros földdel, Ő és Ló! Furcsa érzés lett rajtam urrá. Így múlik el a világ. Ma már kuriózum egy ilyen látvány, apáink idejében (egy generáció!) és előtte a földművelés kezdetétől ez volt a „normális”! Egy ember és egy állat közös munkája volt eleink kenyerének záloga. Ma a műholdakról vezérelt több ezer lóerős traktorok húzzák az ötös ekét, mint kés a vajban száguld a penge a „kamatra gyötört Anyaföldbe”, miközben a „gazda” a hi-fiből bömbölő AC/DC-re tombol a légkondicionált fülkében.
Vajon melyik gazda tiszteli jobban a kenyeret? Nem beszélve a városlakóról, aki a szemetesbe dobja, a meg sem szelt kenyeret!
Vélemény, hozzászólás?