Meglehetősen nagy energiákat és költségeket fordítok, nem kis digitális képállományaim védelmére. 2008-ban fotóművészeti referensként kidolgoztam egy protokollt, helyi, kis költségvetésű fotóarchívumok számára, mely a képek tárolásának követelményeivel és a képfelhasználási jogosultságok kezelésével foglalkozott alap szinten.
Ezt most nem írom le, mert nagyon bonyolult és hosszadalmas, lenne, a lényeg, hogy a digitális képeink ”is” nagyon sérülékenyek, bármennyire úgy gondoljuk, hogy nem. Ami most engem is meglepett egy csöppet, hogy rég nem nézett vincseszteren tárolt jpg tömörítésű képállományaim, némi meglepetésemre szürke négyzetként, vagy még úgy sem jelentek -illetve nem jelentek- meg az állománykezelőbe. Utánanéztem a dolognak és „Csak szólok, hogy tudjátok” nagyon úgy néz ki, a jpg tömörített állományok kódja olyan, hogy ha a fájl egy pici része megsérül, vagy csak nem pontosan olvasható a tárolóról, már nem jeleníthető meg a kép, tehát gyakorlatilag elveszett. – Rékasi